Ötödik fejezet ~ Sajnálom ~

Overdose

Sziasztok!

Kérlek nézzétek el nekem, hogy ilyen rövid ez a rész, most nagyon sok minden felgyülemlett az életemben, nem kifogás de nyilván nektek is vannak olyan időszakok az életetekben, amikor konkrétan semmire nincs időtök.Kárpótlásul péntekig össze hozok nektek még egy részt. Kivételes eset, egyébként minden szerdán fogok frissíteni. 
Jó olvasást! 

A 

Kathleen Lindsey Holmes

"Nincs már alkalom,

elfeledett emlékekre.

Nincs már idő,

elpazarolt évekre."

Semmire sem vágyom jobban mint egy jó meleg fürdőre és némi kajára, ám ez a vágyam beteljesületlen marad, ugyanis mielőtt felmehetnék a szobámba Chris elkapja a karomat, és kissé ideges pillantással néz rám.

-Mi volt ez az egész?

Nagyot sóhajtva húzom ki a karom a szorításából, semmi kedvem nincs erről beszélni, így is éppen elég megalázó volt ez az egész helyzet.-Semmiség.

Az egyik vastag szemöldök megemelkedik, és Chris az állam alá nyúlva emeli fel a fejem, hogy a szemembe nézhessen.

-Ha semmiség miért sírtál?-kérdezi lágy hangon.

Óriási gombóc gyűlik a torkomba, a szemem szúrják a könnyek és újra elönt az az érzés, ami akkor ért, mikor ellöktem magamtól Liamet, aztán minden szempár rám szegeződött.

-Jaj Katy!-húz magához finoman a bátyám.

Beletemetem az arcom a szürke pulcsijába, és a könnyeimet visszanyelve ölelem át. Finoman simogatja a hátam, és biztosít arról, hogy bármikor nagyon szívesen meghallgat, de én jelen pillanatban képtelen vagyok a kommunikációra. Bármennyire is nem szeretném, egy makacs könnycsepp legurul az arcomon, és mielőtt még beszívhatná Chris pulcsija gyorsan letörlöm.

-Figyelj.-tol el egy kicsit magától a vállamnál fogva.- Csinálok kakaót és megbeszéljük, oké?

Visszamosolygok rá, és bólintok, mire még egyszer, utoljára magához szorít.

Letelepedek a kanapéra, és amíg ő a finom italunkkal foglalatoskodik a konyhában előveszem az apró, mályva szín táskámból a mobilom. és tárcsázok.

Két csörgés után fel is veszik, arra számítok, hogy a háttérben majd meghallom az őrült hangos zenét, de bárhol is van Brooklyn, ott csend van.
-Szia.

-Szia.-motyogom vissza.-Ne haragudj, hogy hívtalak, nem akarom még inkább tönkretenni az estédet, csak szerettem volna bocsánatot kérni amiatt a borzalmas jelenet miatt, amit lerendeztem, nem akartam elcseszni az estéd, ne haragudj. Tényleg nagyon sajnálom, ha...

-Kathleen!-szakít félbe Brook komoly hangon.-Akitől itt bocsánatot kell kérned, az nem én vagyok. 

Hangosan felnyögök, ha Brooklyn ilyen komolyan beszél akkor tényleg rendesen elronthattam a dolgokat. Nem mintha ezt nem tudnám magamtól is...

Szégyelltem magam amiatt a pofon miatt, nem akartam bántani Liamet, egyszerűen csak elragadtak az érzések. Kyle és az a rég elfeledett első csók...még mindig fáj és nem hiszem, hogy valaha el fogom felejteni.

-Beszélek majd vele.-suttogom magam elé.

-Helyes.-válaszol barátnőm.-Viszont most elköszönök, hulla fáradt vagyok.

-Rendben, majd beszélünk.

-Ugorj be holnap egy kávéra.-kér még halkan, aztán elköszönünk és bontom a vonalat.

Egy fáradt sóhaj után úgy döntök, jobb, ha minél hamarabb túlesek a beszélgetésen  a bátyámmal, így felállva a konyhába indulok. Chris éppen kakaóport szór két bögrébe, mikor meglát felemeli a fejét, és szomorúan rám mosolyog.- Jobban vagy egy kicsit?

Bólintok, bár úgy érzem, egyre rosszabb ez az egész, most még Brooklyn is berágott rám.

Kihúzom az egyik széket és leülök az asztalhoz, a bátyám leül mellém és felém nyújtja a Minnie egeres bögrém, benne egy kiskanállal. Elfogadom és amíg a meleg tejben próbálom felkavarni a barna port azon gondolkozom, hogyan kezdjek hozzá. Christian nem szakít meg ebben, csak a kakaóját kortyolgatva várja, hogy beszélni kezdjek.

-Én...-kezdek hozzá, azonban egy sóhaj és némi kakaó után félbehagyom a mondatot.

Még mindig nem tudom, hogyan mondjam el neki. Felpillantottam a bögrémről, még mindig csak figyelt azzal a tipikus nagy testvér pillantásával.

-Megcsókolt.-szakadt ki belőlem, mire rögtön elborult a tekintete.-De én is akartam.-folytattam gyorsan mielőtt még rossz következtetésre jutva úgy döntene, hogy visszamegy, és letépi Liam fejét.- Csak...

Újra csak lehajtom a fejem és hagyom, hogy a világosbarna tincsek eltakarják az arcom.

-Eszedbe jutott Kyle.-olyan mindentudóan mosolyog rám, hogy csak bólintani tudok.

Közelebb hajol, az asztalon fekvő kezemre teszi a kezét és halkan, együttérző hangon szól hozzám.-Katy, Kyle szörnyű ember, de tudnod kell, hogy nem minden fiú ilyen.

Nyelni próbálok, de a torkomban lévő gombóc akadályoz ebben.

-Muszáj esélyt adnod másnak.-folytatja.- Nem hagyhatod, hogy a múltad befolyással legyen a jelenedre vagy a jövődre.

Tudtam, hogy igaza van, de ez nehéz, nagyon nehéz, ha az embert évekig terrorizálja az, akit a világon a legjobban szeret... Nos, azt nem heveri ki egyhamar.

-Gondolkozz ezen egy picit.-simítja meg az arcom kedvesen, aztán feláll és kisétál.

Én pedig megfogadva a tanácsát egészen addig ülök ott, és gondolkozom, amíg el nem fogy a kakaóm, akkor aztán felmegyek az emeletre, és fáradtan nyitok be a szobámba. Elkezdem lehámozni magamról a ruhám, amikor észre veszem, hogy még mindig Gigiét viselem, és ugyanebben a pillanatban ugrik be, hogy az enyémet viszont otthagytam.

Most már muszáj lesz legalább Gigivel beszélnem.

A fekete szatént bedobom a mosógépbe, és némi mosószer után elindítom a gépet, hogy holnap tisztán adhassam vissza Giginek, aztán kontyba fogom kócos barna hajam, és beállok a zuhany alá. Hagyom, hogy a meleg víz ellazítsa fáradt izmaim, bedörzsölöm a kedvenc krémtusfürdőmmel a bőröm, aztán amíg hagyom, hogy a víz lemossa rólam a habot lehunyom a szemem. Újra Liamet látom lehunyt szemhéjaim alatt, az arcát, amikor tenyerem izmos mellkasára szorítva ellöktem magamtól, aztán amikor rákiabáltam... Magam előtt láttam a vörös folttal az arcán, amit az én tenyerem okozott, még sosem ütöttem meg senkit...

Borzasztó bűntudat öntött el. Hogyan tehettem ezt? Megaláztam.

Az előbb visszatartott könnyek most kétszeres erővel törnek rám, és térdre rogyva zokogni kezdek, a hangomat elnyomja a fentről lezúduló víz csobogása, a térdemet a mellkasomhoz húzva temetem a tenyerembe az arcom.

Szörnyű ember vagyok.

~°~°~

Olyan fáradt voltam az esti sírásroham miatt, hogy reggel nem hallottam meg az ébresztőórám csörgését. Chris ébresztett tíz perccel később, így már nem volt időm semmire, rohannom kellet. Kapkodva készülődtem, a hajam csak kifésültem, és mivel elaludtam a jobb oldalon, egy laza kontyba kötöttem a fejem tetejére. Felkaptam egy világos farmert és egy bordó "I am a CAT" feliratú felsőt és már rohantam is a garázsba, ahol a bátyám már az autójában ülve várt.

-Jó reggelt!-pattantam be mellé zihálva a rohanás miatt, és azt hiszem kicsit le is izzadtam.

Chris csak morgott valamit az orra alatt, amit köszönésnek vettem. Elindultunk, és én rögtön előrehajoltam a rádióhoz, kapcsolgattam egy darabig, aztán az egyik adón meghallottam az egyik kedvenc számom. Szélesen vigyorogva dőltem hátra újra és rögtön énekelni is kezdtem a Sax-et.

Kivételesen a bátyám is élvezte a zenét, és amikor a suli előtt kiszálltam még utánam is kiáltotta, hogy "play that sax". Nevettem, aztán kinyújtottam rá a nyelvem. Elhajtott, én pedig most már kissé idegesen siettem be a suliba. Chris csoda roncsának, bocsánat, autójának köszönhetően még éppen idejében léptem be a terembe, volt pár perc csengőig.

Lisa már ott ült a megszokott helyünkön, a középső padsor utolsó padjában, leültem mellé és előkaptam az irodalom tankönyvem.

-Kat, de jó, hogy itt vagy!-fordult felém rögtön lelkesen. Elisa tipikusan az az ember volt, akit már korán reggel sem lehet lecsapni, csak úgy izzik az energiától.

-Neked is szia.-ásítok.
-Fhuj, legalább tedd a kezed a szád elé.-fintorog rám.
-Bocs.

A padra könyökölve kinyitom a fejem, és átolvasom az előző órai anyagot.

-Szóval?-ragadja meg izgatottan a karom Lisa.
Kérdőn vonom fel a szemöldököm mire csak egy szemforgatást kapok válaszul.-Milyen volt a buli?

Erre a kérdésre idegesen szorul össze a gyomrom, újra eszembe jut Liam döbbent,fájdalmas arca, és könny szökik a szemembe. Barátnőm ijedten kapja a szája elé a kezét.

-Ennyire szörnyű?

Megrázom a fejem, és visszanyelem a könnyeim.-Nem akarok beszélni róla.

Elisa tőle szokatlan módon csak bólintva annyiban hagyja a dolgot, én pedig bármennyire is próbálok a továbbiakban odafigyelni, délutánra semmit sem tudnék felidézni abból, ami elhangzott a tanórákon.

Egyetlen egy dologra tudok gondolni, és annak a dolognak neve is van.

Liam