Moments- Pillanatok
Sziasztok! :)
Sokat kellett várni rá de megérkezett a harmadik fejezet is. Nagyon izgatott vagyok, mert ezt a részt nem egyedül írtam.
A napokban felkértem az egyik példaképemet, Nessát, hogy írjon velem és hozzuk össze ketten ezt a fejezetet. Legnagyobb meglepetésemre elvállalta így amellett, hogy rettenetesen boldog voltam, megszületett ez a fejezet, megírta Brooklyn szemszögét én pedig össze hoztam valamit Katynek.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy vele dolgozhattam és erre a fejezetre is az vagyok, hiszen bármilyen bénának is tartom a saját írásom, ott van Nessáé is (!!!) ami viszont hihetetlenül fantasztikus én mindennél jobban imádom!
Ha már itt tartunk, nézzetek fel az ő blogjára is és nagyon örülnénk pár kommentnek is Niall és Hazel sztorija alatt. :)
IDE kattintva megtaláljátok Nessa remekművét. :)
Nem fecsegek tovább, remélem tetszeni fog a fejezet! Jó olvasást! :)
Szandi ~
Kathleen Lindsey Holmes
Adam Lambert gyönyörűen idegesítő hangjára ébredtem reggel hét órakkor. Emlékeztető: Ezért még ki kell nyírnom Christ.
A lehető legkevesebb kedvel másztam ki az ágyból. Mondtam már mennyire gyűlölöm a korán kelést? Nem? Hát most mondom.
Felrángattam magamra egy fehér hosszított felsőt a kedvenc fekete gatyámmal. Hosszú szőkés barna hajmat átkeféltem és egy laza kontyba fogtam a fejem tetején.
A tegnap este befejezett házi dolgozatot bele dobtam a táskámba, felkaptam a mobilom, a jól bevált fülesem és a finom illatokat kővetve lementem a lépcsőn a konyhába.
Anya a palacsinta sütéssel volt elfoglalva, Chris pedig a kulcsait babrálta az asztalnál.
-Nagyon jó illata van anyu, de sajnos nincs időm reggelizni. -mosolyogtam bocsánatkérően az anyámra, aki viszont szikrázó szemekkel szigorúan nézett vissza rám.
-Nem érdekel. Leülsz reggelizni.
-De anyu, tényleg elkésem!
-Majd gyorsan eszel.-mondta ellentmondást nem tűrően.
Nagyot sóhajtva ültem le az asztalhoz. Anya elémcsúsztatott egy tányért két palacsintával és szeretetteljes puszit nyomott a fejem búbjára. Két harapással eltüntettem az egyik finomságot majd tele szájjal felpattantam az asztalról és Chrisre néztem.
-Mhhmhüm.-próbáltam szólni neki.
-Tessék?-nézett rám furán.
-Mehmtü.-kűzdöttem a falattal miközben magmra rángattam a piros conversem.
Értetlen tekintetéttel rázta meg a fejét.
-Katy, ne beszélj tele szájjal!-szólt rám anya.
Lenyeltem a falatot és a garázs felé indulva szóltam bátyámra.
-Mehetünk!
-Ki mondta, hogy elviszlek?-jött utánam.
Összeráncolt homlokkal néztem vissza rá.
-Minden reggel elviszel.
-De lehet, hogy ma más dolgom van.
Felvont szemöldökkel néztem rá és megállva a kocsijának dőltem.
-Mi dolgod van?
-El kell mennem fodrászhoz.-vágta rá rögtön.
Egy darabig csak néztem rá, megállapítottam, hogy valami nincs rendben vele majd megszólaltam.
-Erre inkább nem mondok semmit.
Ellöktem magam az autó oldalától a táskám bedobtam a hátsó ülésre én pedig beültem előre.
Hallottam ahogy sóhajtva feladja, kinyílt a vezető oldal felöli ajtó és egy elég morcos Christian ült be mellém.
-Az meg sem fordul a fejedben, hogy nincs kedvem elvinni?-nézett rám egy pillanatra mielőtt beindította a régi Bentlyt.
-Nem. -mosolyogtam rá.
Szemforgatva kitolatott a parkolóbol és elindultunk. Amint kifordultunk az utcánkból már nyoma sem volt a rossz kedvének, széles mosollyal az arcán kérdezgetett a mai napra ígért matek dolgozatról.
Tudtam, hogy ez lesz. Túlságosan pozitív személyiség ahoz, hogy sokáig haragudjon amiért rá eröltettem magam. (Mentségemre legyen szólva, hogy késésben voltam.)
Talán pont ezért az állandó vidámságért szeretett bele Nia is. Na meg az összes nyálcsorgató picsa az egyetemen.
Sosem értettem hogy tudott ilyen vidám maradni amellett ami apával történt. Olyan mintha, sosem lett volna szomorú.
-Katy!- legyezett a kezével az arcom előtt. Percek óta szólongathatott már.
-Chris, két kézzel vezess!-kiáltottam rá.
Persze ő csak nevetett. Néha azt hiszem semmi félelm érzet nincs benne.
Talán valami hülye földönkívüli izé miatt. Daemon Black 2.0. Bár én a seszínű hajammal marhára nem hasonlítok Dee-re ő meg inkább lehetne Edward Cullen a vöröses hajával és az ósdi modorával.
-Mit akartál mondani?-kérdeztem.
-Csak hogy edzés után Niával érted megyek.-mosolygott rám.
-Oké.-mosolyogtam vissza.
Amíg Chris a londoni sofőrök anyját szidta én előhalásztam a táskámból az órarendem, hogy mégegyszer átfussam mi is vár ma rám.
Hétfő van vagyis az alap hét óra mellé társul Brian matek korrepetálása az ebédszünetben és egy kemény edzés fél öttől hétig.
-Beugrunk az Ivybe egy kávéra?
Chris mély hangja zökkentett ki a gondolataimból.
-Aha. Azt hiszem ma Brook szenved a kiszolgálással. -mosolyodtam el.
Az Ivy egy kellemes kis kávézó volt a sulitól két saroknyira. Isteni vanilliás cappuccinóval és annál is jobb csokis sütivel.
Chris barátnője, Nicole is ott melózik akit még tizennégy évesen szemétségből kezdtem Niának hívni. Na meg Brooklyn, egy évfolyam társam a suliból. Tavalyig nem igazán bírtam, túlságosan jó volt mindenben én meg irigy voltam.
Aztán az egyik végzős belém kötött Ő meg szépen szólva elküldte az anyjába.
Azóta jóban vagyunk. True story.
Az autó lelassított a kávézó előtt én pedig kipattantam az anyós ülésről és egy vidám Brook na meg egy vanilliás cappuccino reményében befelé indultam.
A tükör előtt állva igazgatom a ruhám, legalább háromszor körbefordultam már, de még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez a megfelelő, azonban Niall dudálása félbeszakít, csak ekkor jövök rá, hogy mennyire elrepült az idő.
Hétfő van vagyis az alap hét óra mellé társul Brian matek korrepetálása az ebédszünetben és egy kemény edzés fél öttől hétig.
-Beugrunk az Ivybe egy kávéra?
Chris mély hangja zökkentett ki a gondolataimból.
-Aha. Azt hiszem ma Brook szenved a kiszolgálással. -mosolyodtam el.
Az Ivy egy kellemes kis kávézó volt a sulitól két saroknyira. Isteni vanilliás cappuccinóval és annál is jobb csokis sütivel.
Chris barátnője, Nicole is ott melózik akit még tizennégy évesen szemétségből kezdtem Niának hívni. Na meg Brooklyn, egy évfolyam társam a suliból. Tavalyig nem igazán bírtam, túlságosan jó volt mindenben én meg irigy voltam.
Aztán az egyik végzős belém kötött Ő meg szépen szólva elküldte az anyjába.
Azóta jóban vagyunk. True story.
Az autó lelassított a kávézó előtt én pedig kipattantam az anyós ülésről és egy vidám Brook na meg egy vanilliás cappuccino reményében befelé indultam.
Brooklyn Mayweather
Rám nem jellemzően eléggé fáradtan és kedvetlenül tárom ki a kávézó ajtaját, a falra felszerelt csengő jelzi, hogy ez a nap is elkezdődött. Általában mire elindulok otthonról jó kedvem van, a reggeli morcosságom azonban ma úgy tűnik, megmaradt, és csupán egy nagy sóhaj kíséretében fordítom át az ajtón függő táblát, jelezve, hogy kinyitott mindenki kedvenc kávézója. Szeretem a munkám, nem olyan régóta dolgozok itt, szükségem van a pénzre, de néha mégis hiányolom egy kicsit, hogy csak úgy elmehessek valahova, és ne függjek a munkaidőtől és a beosztástól. Nia most élvezi ki a hétre kijáró pihenőjét, így a mai nap az enyém, úgyhogy muszáj megerőltetnem magam és mosolyt varázsolni az arcomra, mert nem viselkedhetek undokul a vendégekkel, azzal az állásomat kockáztatnám. Bedugom a gépeket, elhúzom a függönyöket, hogy minél több napfény tudjon beáramolni kintről a borult idő ellenére, az asztalok letörölgetéséhez hozzá sem tudok kezdeni, mert elkezdődik a reggeli hajrá, mostantól kezdve legalább 2 órán keresztül nem lesz megállás. Sorra készítem a kávékat egymás után, próbálom elraktározni a fejemben az összes rendelést, és egyet sem összekeverni, mert tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor elég ingerültek az emberek.
- Jó reggelt, Napfény! - éppen visszajárót nyomok az egyik vendég kezébe, amikor a hátam mögül meghallom az ismerős hangot. Körbepillantok, hogy nem vár-e valaki az italára, bár úgy emlékszem, hogy ez volt az utolsó kérés, végül őszinte mosollyal az arcomon fordulok Niall felé, aki az egyik bárszéken trónol velem szemben. Észre sem vettem, amikor bejött.
- Szia - fújom ki magam, és rámosolygok, sokkal őszintébben, mint ahogy az elmúlt néhány órában bárkire. Az ismeretségünk tulajdonképpen elég érdekes, ugyanis másfél évvel ezelőtt azért kezdtem el dolgozni, hogy jegyet tudjak venni a koncertjükre, ami meg is történt, de azon kívül, hogy az első sorban állva végig sírtam és üvöltöttem a két órás műsort, a vadabb álmaimból nem teljesült semmi, tehát nem találkoztam velük, nem kaptam aláírást, valószínűleg még csak észre sem vettek, bár ez nem túl meglepő. Boldog voltam már csak azért is, mert saját magamnak teljesítettem az egyik álmom, a következőt viszont szó szerint elém dobták. Néhány hónappal ezelőtt az első munkanapomon az új munkahelyemen, azaz itt, besétált Niall Horan, és kért egy kávét. A mai napig akárhányszor csak esélye van rá felemlegeti, hogy milyen arccal néztem rá, és poénkodva utánozza is, amiért most már finoman oldalba vághatom, abban a pillanatban azonban leesett állal, könnyes szemekkel, egész testemben remegve meredtem rá, ő pedig kedvesen megismételte a kérését, de amikor Nia nekilátott volna elkészíteni ismét megszólalt, jól kihangsúlyozva azt, hogy az új lánytól szeretné megkapni. Ő volt az első vendégem, és bár elrontottam a kávéját, az utolsó cseppig megitta ugyanazon a széken ülve, ahol most helyet foglal. Nem tudom, hogy hogyan lettünk barátok, mert nagyon sokáig remegő kezekkel toltam elé a poharát minden alkalommal, amikor betért, és magamban azt tervezgettem, hogy bekereteztetem a szalvétát, amit csak nekem írt alá. Egy nap egyszerűen csak azon kaptam magam, hogy amikor megjelenik a nevemen szólít, barátságos, szinte már-már testvéries puszit nyom az arcomra vagy a fejem búbjára, és egyre több dolgot osztunk meg egymással, amíg nyugiban megiszogatja az italát.
- Rossz napod van? - biggyeszti le kissé az alsó ajkát, és aggódva méreget. Válaszul a vállamat vonogatom.
- Bal lábbal keltem, és ma egyedül vagyok bent - a pult másik végében valaki szemtelenül megköszörüli a torkát, felé kapom a fejem, és igyekszek visszafogni magam, hogy ne vessek szúróst pillantást a márványon az ujjával doboló, felvont szemöldökkel méregető 15 éves forma kölyökre.
Gyorsan elkészítem az italát, melyet meg sem köszön, csak kiszór elém egy marék aprót, és mielőtt egyáltalán megszámolhatnám elandalog egy asztalhoz, ahol a haverjai ülnek. Egyesével, magamban számolgatva szórom az aprót a kasszába, majd a homlokomat megdörzsölve pillantok fel újra.
- A szokásosat kéred? - varázsolok mosolyt az arcomra, válaszul bólint, és elém csúsztatja a pontos összeget.
- Lehetnének kicsit udvariasabbak is - vág grimaszt az előbbi vendégemre célozva, a bosszankodó arcát látva nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el, miközben kávét engedek egy pohárba, amire ráfirkantom a nevét. - Köszönöm szépen - mosolyog rám hálásan, és a pult sarkán megtámaszkodva gyorsan áthajol, és puszit nyom a homlokomra.
- Lehetnének, de nem lesznek - húzom el a szám, és amíg nem jön senki kényszerpihenőre küldöm magam. - Mi a mai programod?
- Semmi - vonja meg a vállát, miközben kidugott nyelvvel lenyalogatja a habot a szívószála végéről. - Csak beugrottam hozzád, szabadnapom van, és rég találkoztam a kedvenc rajongómmal - a lehető legőszintébb mosolyát villantja rám, és bár nevetek rajta, a szavai nagyon jólesnek. - Meddig dolgozol?
- Ötig - tápászkodok fel ismét, amikor a csengő az ajtó fölött csilingelni kezd, de csak Katy viharzik be.
- Szia, Brook - mászik fel ő is az egyik székre, a szemem sarkából észreveszem, hogy Niall tekintete rászegeződik, és zavartalanul méregeti, bár nem úgy, ahogy általában a fiúk végignézik a lányokat, ő sokkal inkább vizsgálgatja, elemzi, és valamin nagyon gondolkodik a kissé összeráncolt homlokából ítélve. - Kaphatok egy vaníliás cappuchino-t?
- Persze - mosolygok rá, finoman megbököm az ujjammal Niall karját, hogy ne méregesse annyira feltűnően, majd nekilátok elkészíteni a kérését. - Mi újság?
- Te Brooklyn barátnője vagy? - vág közbe hirtelen a szöszi, mire mindketten, én és Katy is meglepetten nézünk rá.
- Aha - pislog rá meghökkenten, valószínűleg másodpercek alatt levágja, hogy kivel néz szembe.
- Király! - vigyorodik el. - Épp most akartalak elhívni egy buliba, hozzám - fordul felém - de mivel rajtam kívül valószínűleg nem ismernél senkit, mondani akartam, hogy hozd magaddal pár barátod.
Tátva marad a szám, szó szerint leesett állal bámulok rá, majd gyorsan összekapom a széthullott darabjaim, és úgy teszek, mintha épp lefoglalna Katy kávéjának elkészítése, és nem olyan gondolatok kergetnék egymást a fejemben, hogy valószínűleg Niall legközelebbi barátai lesznek ott, ez azt jelenti, hogy a bandatársai is.
- Oké - próbálom úgy kimondani, mintha annyira nem hozna lázba a dolog, valójában azonban még a gyomrom is összerándul. - Van kedved velem jönni? - kérdezem, miközben Katy elé csúsztatom a kávéját, a válaszára viszont nem tudok 100%-ban odafigyelni, mert befut egy másik vendég is.
- Nem tudom - kavargatja az italát - én csak téged ismernélek, Brook.
- Az nem baj - kotyog közbe ismételten Niall - jó fejek a barátaim.
Felveszem az előttem álló nő rendelését, félszemmel a fiúra is pislogok, az izgatottsága szinte átragad rám is, muszáj lesz meggyőznöm Katy-t, hogy tartson velem.
- Gyere - lököm meg finoman a karját - jó lesz, hidd el.
- Rendben- sóhajt nagyot - mikor kezdődik?
- 8-ra érted megyek - intézi hozzám a szavait a szöszi. Bólintok, visszaadok néhány fontot a nőnek, aki furcsa pillantásokat vet Niallre, és mielőtt elmenne le is szólítja egy aláírásért.
- Mennem kell - mászik le a székéről Katy - rengeteg elintéznivalóm van még, később akkor átmegyek hozzád.
Gyors öleléssel a pult fölött köszönünk el egymástól, int Niallnek, aki épp egy blokkot ír alá, majd a csengő jelzi a távozását.
- Mi volt ez? - kérdezem fojtott hangon a fiútól, amikor újra elfoglalja a helyét.
- Azt hiszem, tudom ki volt ez a lány - könyököl fel a pultra, és olyan közel hajol hozzám, hogy az orra majdnem az arcomhoz ér. - Liam teljesen rákattant.
Elkerekedett szemekkel nézek rá, az arcán huncut vigyor terül szét.
- De hát hogyan? Hol találkoztak? - értetlenkedek a homlokom ráncolva, kis híján hangosan káromkodni kezdek, amikor ismét belép egy vendég.
- Nem igazán tudom, de határozottan biztos vagyok benne, hogy ő volt az a lány, akiről Leeyum beszél. Pár napja csak róla beszél, és ebben a kávézóban látta, a csajszi állítólag beszólt neki, amiért türelmetlen volt - elnevetem magam, mert ez jellemző Katyre.
- Biztos Nia volt bent, mert én nem emlékszek ilyesmire - valószínűleg megmaradt volna az emlékeimben, ha Niall után Liam is tőlem akar kávét venni.
- Csak hozd magaddal, és mindenre fény derül - villantja rám a széles, boldog mosolyát.
- Kik lesznek ott ezen a bulin? - kérdezem, közben újabb kávé elkészítésének állok neki, és kihalászok egy sütit is a pult mögül a rendelőnek. Valójában egy valamit akarok tudni, hogy a többiek is ott lesznek-e, és ezt valószínűleg tudja is.
- Ott lesznek - vet rám cinkos pillantást - épp ideje már, hogy megismerjenek téged.
Egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni, tovább csinálom a munkám, holott legszívesebben leugranék a pultról örömömben.
- Oké - motyogom az orrom alatt, válaszul hangosan, a kávéjába beleprüszkölve nevetni kezd.- Te most kinevetsz? - háborodok fel.
- Én? - kacag a száját takargatva - Én nem, csak félrenyeltem.
- Aha - vetek rá szúrós pillantást,
- Nagyon aranyos vagy - vigyorog rám, a szemöldököm felvonva grimaszt vágok rá, majd mégis csúsztatok neki egy csokis sütit, aminek az árát a saját számlámra írom. - Imádni fognak.
- Képzelem - motyogom magamban.
A pultra helyezett telefonja rezegni kezd, felveszi, és amíg beszél gyorsan kiszolgálom az előttem sorakozó, türelmetlen embereket.
- Mennem kell - jelenti be, gyorsan vetek rá egy pillantást és aprót bólintok - felveszlek később a házatok előtt.
- Jól van - mosolygok rá, és félkézzel integetek neki. A jelenléte nélkül a kávézó ismét csak a munkahelyemmé válik, ahol számomra elég monotonok a hétköznapok, azonban a mellkasom elszorul az izgatottságtól, amit a kis bejelentésével okozott.
Katy
-Egy buli.
Barátnőm úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. -Te sosem mész bulizni.
-Hát most megyek.-mondtam és megálltam a szekrényem előtt.
-De mégis milyen buli ez?-kérdezte.
Vállat vontam, mire vágott egy grimaszt.
-Hol lesz?
-Nem tudom Lisa. De Brook is ott lesz és ő ismeri a helyet.-válaszoltam miközben kinyitottam a szekrényem és elővettem a matek könyvem.
-Brook? Mármint az a Brook? A barátnőm Brook?-nézett rám elképedve.
Becsuktam a szekrényem ajtaját és nagyot sóhajtva szőke barátnőmhöz fordultam.
-Igen, Lisa az a Brook.
-És én erről miért nem tudtam?
-Most reggel hívtak el minket, még biztos nem volt ideje telefonálni. Tudod a sok vendég.-magyaráztam és közben elindultunk az ebédlő felé.
-Francért kell neki magántanulónak lenni.-morgolódott, mint mindig mikor a Brooklyn téma felmerül.
-Ez nem a mi dolgunk Elisa és szerintem neked sem ártana, ha elkezdenéd végre támogatni a barátnőnket ahelyett, hogy hisztizel. És most, ha nem haragszol, mennem kell matekozni egy gyökérrel.-mondtam és otthagytam az elképedt szöszit.
Csöppet sem érdekelne ez a fojtonos hangzavar az ebédlőben, ha nem éppen egy bonyolult egyenletet próbálnék elmagyarázni a világ leglustább emberének. Így viszont egyre idegesebb vagyok, Brian nem hajlandó megjegyezni egy szót sem abból amit mondok, így kezd fogyni a türelmem.
Amikor viszont már negyed órája magyaráztam Briannek, aki végül annyit vágott rá unott képpel, hogy oké a türelmem végképp elfogyott.
-Tudod mit? Tanulj egyedül.-álltam fel a székről és a matek könyvem meg a táskám felkapva elindultam a következő órámra.
-Katy, várj!-kapta el a csuklóm Brian.
Kirántottam a karom a tenyeréből és megfordultam.
-Nem tudok segíteni neked tovább, ha így viselkedsz. Ülsz elöttem unott képpel heti kétszer egy órát, hogy aztán a dogáknál begyüjtsd a következő karódat. Brian, a szüleid nem ezért fizetnek nekem!
Szemforgatva újra a kezemért nyúlt de én elhúztam.
-Katy, ne csináld már! Tudod mennyire nem érdekel a matek!
Igen, pontosan tudtam mennyire nem érdekli őt sem a matek, sem pedig semmi más ami a sulival és a tanulással kapcsolatos.
Közelebb lépett és a derekamra tette az egyik kezét míg a másikkal a fülem mögé símította az egyik hajtincsem.
-Te sokkal jobban érdekelsz.-súgta a fülembe.
Leráztam magamról a kezét és hátrébb léptem. Kirázott a hideg ettől az embertől.
-Utoljára mondom el Brian! Ne érj hozzám!-mondtam határozottan, majd megfordultam és elsiettem kémia terem felé. Még hallottam ahogy felneveta hátam mögött.
Annyira ki tudott borítani. Mióta tavaly mellém osztották párba kémián folyamatosan üldöz a "szerelmével".
Ezért is nem örültem amikor a szülei megkértek, hogy korrepetáljam. De Chris is ott volt mellettem, amikor a suli előtt leszólítottak a és elötte nem mondhattam nemet. Meg kellett volna magyaráznom, hogy miért nem vállalom és, ha az én védelmező bátyám megtudja, hogy Brian Champbell minden adandó alkalommal amikor teheti rámmászik félő, hogy ott helyben letépi a fejét. Vagy más testrészét. Ezt pedig szerettem volna elkerülni.
Így most minden héten hétfőn és szerdán el kell viselnem a tenyérbemászó képét egy teljes órán keresztül.
-Hé, Kat!
David integetett nekem az egyik hátsó padból. Mosolyogva mentem oda és ültem le mellé.
-Készen állsz egy újjabb óra izgalmas kémiára?-villantotta rám hófehér fogait.
-Még szép, hogy nem.-vigyorogtam vissza.
És mennyire igazam volt! Most még annyira sem kötött le az óra, mint szokott. Végig az esti buli járt a fejemben Brooklyn szőke barátjánál.
Nem tudom mi ütött belém, olyan furcsa érzésem van az estével kapcsolatban. Még az edzés alól is kivágtam magam csakhogy hétre Brooknál lehessek.
Csak akkor nyugodtam meg kissé amikor pontban hétkor legalább olyan idegesen, mint én ajtót nyitott nekem.
-Szia.-köszöntem.
-Szia. Kérsz valamit inmi vagy enni?-kérdezte miközben beléptem.
-Nem kérek, köszi.
-Akkor menjünk fel, Niall hamarosan itt lesz.-mosolyodott el.
-A barátod?-mentem utána a lépcsőn.
-Igen.-mondta.-Mármint, hogy nem járunk vagy ilyesmi.
-Értem, ne aggódj.
Belépve a szobályába ő a szekrényéhez sietett míg én letettem a táskám és előhalásztam a ruhám.
-Ne haragudj a rumli miatt, kicsit ideges vagyok.
-Brooklyn. Van pár ruha az ágyadon. Ez nem rumli. -nevettem fel.-Különben meg, ez a te szobád.
-Igaz.-nevetett ő is.
Miután egyetértettünk abban, hogy egyikőnk sem szeretné Niallt megvárakoztatni vagy ami még rosszabb, elkésni készülődni kezdtünk.
A fehér ruhám pont úgy mutatott rajtam ahogy vártam. Szűk volt, a váll részén apró fodrokkal és a derekán egy krémszínű masnival. A hajam csak kiengedtem és begöndörítettem.
Brook kétszer kiröhögött a béna tusvonalamat látva míg megszánt és megcsinálta nekem ő.
-Ehez mit szólsz?-tartott maga elé egy fekete telitalpú magassarkút aminek apró kövek díszítették az elejét.
-Hmm. Nem is tudom. Nekem az előző jobban tetszett.
Egy egyszerű fekete magassarkúról volt szó amit első pillantásra vissza hajított a szekrénybe de nekem tetszett.
Végül mégis azt vette fel.
-Brook?-szóltam miközben feltettem egy kis szájfényt.
-Igen?-nézett rám rögtön és leült az ágyra.
-Még sosem voltam semmilyen buliban.
-Nyugi. Semmi extra.-vont vállat.-Niall rendes srác. És én is ott leszek.
Idegesen fújtam ki a levegőt. Reméltem, hogy igaza lesz. Nem akartam életem első igazi bulijára valami szörnyű dologként emlékezni.
Brooklyn
Katy
-Egy buli.
Barátnőm úgy nézett rám, mintha megőrültem volna. -Te sosem mész bulizni.
-Hát most megyek.-mondtam és megálltam a szekrényem előtt.
-De mégis milyen buli ez?-kérdezte.
Vállat vontam, mire vágott egy grimaszt.
-Hol lesz?
-Nem tudom Lisa. De Brook is ott lesz és ő ismeri a helyet.-válaszoltam miközben kinyitottam a szekrényem és elővettem a matek könyvem.
-Brook? Mármint az a Brook? A barátnőm Brook?-nézett rám elképedve.
Becsuktam a szekrényem ajtaját és nagyot sóhajtva szőke barátnőmhöz fordultam.
-Igen, Lisa az a Brook.
-És én erről miért nem tudtam?
-Most reggel hívtak el minket, még biztos nem volt ideje telefonálni. Tudod a sok vendég.-magyaráztam és közben elindultunk az ebédlő felé.
-Francért kell neki magántanulónak lenni.-morgolódott, mint mindig mikor a Brooklyn téma felmerül.
-Ez nem a mi dolgunk Elisa és szerintem neked sem ártana, ha elkezdenéd végre támogatni a barátnőnket ahelyett, hogy hisztizel. És most, ha nem haragszol, mennem kell matekozni egy gyökérrel.-mondtam és otthagytam az elképedt szöszit.
Csöppet sem érdekelne ez a fojtonos hangzavar az ebédlőben, ha nem éppen egy bonyolult egyenletet próbálnék elmagyarázni a világ leglustább emberének. Így viszont egyre idegesebb vagyok, Brian nem hajlandó megjegyezni egy szót sem abból amit mondok, így kezd fogyni a türelmem.
Amikor viszont már negyed órája magyaráztam Briannek, aki végül annyit vágott rá unott képpel, hogy oké a türelmem végképp elfogyott.
-Tudod mit? Tanulj egyedül.-álltam fel a székről és a matek könyvem meg a táskám felkapva elindultam a következő órámra.
-Katy, várj!-kapta el a csuklóm Brian.
Kirántottam a karom a tenyeréből és megfordultam.
-Nem tudok segíteni neked tovább, ha így viselkedsz. Ülsz elöttem unott képpel heti kétszer egy órát, hogy aztán a dogáknál begyüjtsd a következő karódat. Brian, a szüleid nem ezért fizetnek nekem!
Szemforgatva újra a kezemért nyúlt de én elhúztam.
-Katy, ne csináld már! Tudod mennyire nem érdekel a matek!
Igen, pontosan tudtam mennyire nem érdekli őt sem a matek, sem pedig semmi más ami a sulival és a tanulással kapcsolatos.
Közelebb lépett és a derekamra tette az egyik kezét míg a másikkal a fülem mögé símította az egyik hajtincsem.
-Te sokkal jobban érdekelsz.-súgta a fülembe.
Leráztam magamról a kezét és hátrébb léptem. Kirázott a hideg ettől az embertől.
-Utoljára mondom el Brian! Ne érj hozzám!-mondtam határozottan, majd megfordultam és elsiettem kémia terem felé. Még hallottam ahogy felneveta hátam mögött.
Annyira ki tudott borítani. Mióta tavaly mellém osztották párba kémián folyamatosan üldöz a "szerelmével".
Ezért is nem örültem amikor a szülei megkértek, hogy korrepetáljam. De Chris is ott volt mellettem, amikor a suli előtt leszólítottak a és elötte nem mondhattam nemet. Meg kellett volna magyaráznom, hogy miért nem vállalom és, ha az én védelmező bátyám megtudja, hogy Brian Champbell minden adandó alkalommal amikor teheti rámmászik félő, hogy ott helyben letépi a fejét. Vagy más testrészét. Ezt pedig szerettem volna elkerülni.
Így most minden héten hétfőn és szerdán el kell viselnem a tenyérbemászó képét egy teljes órán keresztül.
-Hé, Kat!
David integetett nekem az egyik hátsó padból. Mosolyogva mentem oda és ültem le mellé.
-Készen állsz egy újjabb óra izgalmas kémiára?-villantotta rám hófehér fogait.
-Még szép, hogy nem.-vigyorogtam vissza.
És mennyire igazam volt! Most még annyira sem kötött le az óra, mint szokott. Végig az esti buli járt a fejemben Brooklyn szőke barátjánál.
Nem tudom mi ütött belém, olyan furcsa érzésem van az estével kapcsolatban. Még az edzés alól is kivágtam magam csakhogy hétre Brooknál lehessek.
Csak akkor nyugodtam meg kissé amikor pontban hétkor legalább olyan idegesen, mint én ajtót nyitott nekem.
-Szia.-köszöntem.
-Szia. Kérsz valamit inmi vagy enni?-kérdezte miközben beléptem.
-Nem kérek, köszi.
-Akkor menjünk fel, Niall hamarosan itt lesz.-mosolyodott el.
-A barátod?-mentem utána a lépcsőn.
-Igen.-mondta.-Mármint, hogy nem járunk vagy ilyesmi.
-Értem, ne aggódj.
Belépve a szobályába ő a szekrényéhez sietett míg én letettem a táskám és előhalásztam a ruhám.
-Ne haragudj a rumli miatt, kicsit ideges vagyok.
-Brooklyn. Van pár ruha az ágyadon. Ez nem rumli. -nevettem fel.-Különben meg, ez a te szobád.
-Igaz.-nevetett ő is.
Miután egyetértettünk abban, hogy egyikőnk sem szeretné Niallt megvárakoztatni vagy ami még rosszabb, elkésni készülődni kezdtünk.
A fehér ruhám pont úgy mutatott rajtam ahogy vártam. Szűk volt, a váll részén apró fodrokkal és a derekán egy krémszínű masnival. A hajam csak kiengedtem és begöndörítettem.
Brook kétszer kiröhögött a béna tusvonalamat látva míg megszánt és megcsinálta nekem ő.
-Ehez mit szólsz?-tartott maga elé egy fekete telitalpú magassarkút aminek apró kövek díszítették az elejét.
-Hmm. Nem is tudom. Nekem az előző jobban tetszett.
Egy egyszerű fekete magassarkúról volt szó amit első pillantásra vissza hajított a szekrénybe de nekem tetszett.
Végül mégis azt vette fel.
-Brook?-szóltam miközben feltettem egy kis szájfényt.
-Igen?-nézett rám rögtön és leült az ágyra.
-Még sosem voltam semmilyen buliban.
-Nyugi. Semmi extra.-vont vállat.-Niall rendes srác. És én is ott leszek.
Idegesen fújtam ki a levegőt. Reméltem, hogy igaza lesz. Nem akartam életem első igazi bulijára valami szörnyű dologként emlékezni.
Brooklyn
A tükör előtt állva igazgatom a ruhám, legalább háromszor körbefordultam már, de még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez a megfelelő, azonban Niall dudálása félbeszakít, csak ekkor jövök rá, hogy mennyire elrepült az idő.
- Ez a barátod - ízlelgeti a szót hümmögve Katy, valószínűleg nem biztos abban, hogy a megfelelő kifejezést használja rá - nagyon közvetlen.
-Ne is mondd - trappolok az ágyamhoz, és felkapom a táskám. A lábaim kellemetlenül remegnek még a rájuk erőltetett magassarkúban, kell egy kis idő, amíg hozzászokok. - Ez a szerencsém.
Egy szót sem szóltam neki Niall kis tervéről, hogy összehozza őt Liammel, mert mi van, ha akkor visszamondja az egészet, és nem hajlandó velem tartani? Azzal keresztb ehúznám Horan terveit, Liam talán csalódott lenne, nekem pedig egyedül kellene megbirkóznom Niall bulijával, és annak résztvevőivel.
Igyekszek higgadt maradni, így miután lemegyünk a lépcsőn, és bejelentem a szüleimnek, hogy későn jövök haza, ahelyett, hogy visítva, vagy remegve ülnék be Niall kocsijába, csak egy kis mosollyal az arcomon kocogtatom meg a sötétített ablakot.
- Foglalt! - kiáltja, és résnyire nyitja az anyósülés felőli ajtót.
- Ülj csak előre - mondja Katy, és egyszerűen bepattan a hátsó ülésre.
- Szia - mosolygok Niallre, és megpróbálok úgy bemászni a luxuskocsijába, hogy ne tegyek kárt se magamban, se a járművében, és a bugyimat se villantsam ki.
- Sziasztok - pillant hátra a visszapillantón keresztül, majd puszit nyom az arcomra és játékosan magához szorít egy cinkos pillantás kíséretében. - Indulhatunk?
- Tőlem - motyogja Katy hátul.
- Brook? - vigyorog rám. Bekötöm a biztonsági övem, és magamat átölelve pislogok rá bizonytalanul. - Találkozni fogsz a One Directionnel! - ordítja, és erőteljesen a kormányra csap többször is. Tudom, hogy csak a feszültséget próbálja oldani a bohóckodással, de nem segít túl sokat kivételesen.
Számítottam rá, hogy egyszer eljön ez a nap, hiszen elég nehéz, majdhogynem lehetetlen úgy Niall Horan ismerősének, barátjának lenni, hogy nem találkozol azokkal az emberekkel, akik lényegében kiegészítik őt. De a helyzet az, hogy az én agyamig még az sem jutott el, hogy ő a barátjának nevez, és ezt a pillanatot sosem úgy képzeltem el, hogy majd a kocsijában fogok üldögélni, útban a bulijába, ahol ő fog bemutatni a többieknek.
- Pontosan miket is mondtál nekik rólam?
- Az igazat - vágja rá, közben lekanyarodik a Hampstead felé vezető útra. - Hogy megismerkedtem egy nagyon jófej, vicces csajszival a kávézóban, aki történetesen a rajongónk. Alig várják, hogy megismerjenek, Brook, csak add önmagad, és bírni fognak, ahogy én is - lök finoman oldalba, mire összerándulok, és elnevetem magam.
Az út további részében szóra bírja Katy-t, kérdezget az iskoláról, a napomról, felszínes dolgokról csupán azért, hogy minél többet kihúzzon a lányból. Valószínűleg azt méri fel, hogy érdemes-e a barátja érdeklődésére, de én tudom, hogy az.
- Itt laksz? - kérdezem döbbenten, amikor behajt egy óriási ház kapuján. Még elég korán van a bulizáshoz, de az utcán már autók parkolnak az épület előtt.
- Lakunk, mindannyian - javít ki, nekem pedig egy pillanatra az összes vér kifut az arcomból. Esélyem sincs felkészülni az érkezésükre, mert már bent várnak
- Jössz? - hajol előre a barátnőm a két ülés között, észre sem vettem, hogy Niall már kiszállt, és épp jót derül az idétlenségemen.
- A hátamon viszlek be, ha nem szállsz ki öt másodpercen belül! - fenyeget. - Óra indul, öt, négy, há...
- Jól van, megyek már - motyogom, és gyorsan kioldom magam. Tudom, hogy képes megtenni, úgyhogy nem kockáztatok.
- Miért izgulsz ennyire? - siet mellém Katy.
- Mert... ez bizonyult, hagyjuk - söpröm ki a hajam az arcomból, és Niall nyomába eredek.
- Na, kiket hoztam?! - tárja ki a bejárati ajtót, a hangjára mindenki felkapja a fejét, és egyenesen ránk néznek. Egy pillanatra megszédülök, megragadom az előttem álló srác pólóját, és megpróbálok elrejtőzni mögötte, azonban ahelyett, hogy biztonságot és búvóhelyet nyújtana, maga mellé húz, és átöleli a vállam.
Tágra nyílt szemekkel, rémülten pislogok, a fiúk a ház különböző pontjaiban szétszóródva fordulnak felénk, Louis a lépcső tetejéről, Zayn a konyhából kukkant ki, Liam szinte lesokkolva mered a mögöttem álldogáló lányra, a göndört viszont sehol sem látom. Felismerem a zenekaruk tagjait a kanapén, és néhány arcot a stábjukból, de vannak a jelenlévők között olyanok is, akiket sosem láttam még.
Látom Katy arcán a döbbenetet, és a pillantását követve rájövök, hogy ez Liam miatt van, túl sokáig azonban nem tudom méregetni őket, mert Niall a szó legszorosabb értelmében a barátai karjaiba lök.
- Hol van Harry? - kérdezi, míg én épp azon igyekszek, hogy ne bőgjem el magam Louis karjaiban.
- Mindjárt jön, elugrott a boltba - tájékoztatja Zayn, majd mosolyogva fordul felém, amikor Louis elenged.
- Brooklyn vagyok - nyújtom felé a kezem, a hangom úgy remeg, mintha legalább veszélyben lennék.
- Zayn - mosolyog rám, majd Louishoz hasonlóan váratlanul körém fonja a karjait. Belefúrom az arcom a vállába, és magamba szívom az illatát, pont olyan, ahogy azt elképzeltem. Viccesen közli velem, hogy így hívják az unokahúgát is, aki egy kisbaba, majd a fülembe suttogva aranyosan megkér arra, hogy ne sírjam el magam.
- Niall, beszélhetnénk? - teszi fel a kérdést Liam, miután barátságosan megszorongat ő is, és nyom két puszit az arcomra.
- Persze - vigyorog úgy, mint a nap hőse, majd egyedül hagy engem és Katy-t, csak amíg a barátnőmet ez annyira nem izgatja, én valósággal pánikba esek, de ez nem sokáig marad így. Pont olyan közvetlenek és kedvesek ők is, mint ahogy azt állítják róluk, helyet szorítanak nekünk a kanapén, még ha ezért ki is kell dúrni onnan néhány embert, és úgy beszélnek hozzánk, mintha régi ismerősök lennénk.
Egyre több ember érkezik, a buli lassan beindul, és a feszültségem alábbhagy, bár még mindig hátravan egy tag, akitől nem csak a gyomrom, hanem az egész testem görcsbe rándul.
Épp a konyhában vagyok, és arra készülök, hogy töltsek magamnak egy pohár üdítőt, amikor feltűnik a színen.
- Kinyitnád a hűtőajtót, kérlek? - hallom meg a hangot, és az üveg szája azonnal lecsúszik a pohár széléről, amely emiatt lebucskázik az asztalról, és csattanva darabokra hullik a padlón. A szám elé kapom a kezem, és rémülten bámulok a pohár maradványaira.
- Jézusom! - nyílnak nagyra a szemei, lerakja az asztalra a kezében szorongatott üvegeket, és a szilánkok ellenére hozzám siet. - Jól vagy? Nem vágtad meg magad?
Az ajkaim elnyílnak, de csak rázom a fejem, mert nem jön ki egy hang sem a torkomon.
- Egy pillanat és feltakarítjuk - villantja rám a gödröcskék mosolyát, eltűr egy göndörödő tincset a szeméből, majd kerít valahonnan egy lapátot és seprűt.
- Sajnálom - bököm ki, miközben kiugrok a maradványok közül.
- Én sajnálom, nem akartalak megijeszteni - az üvegdarabokat a kukába szórja, majd még egyszer átsöpri a területet az apróbb szilánkok miatt. - Nem ismerlek, szóval bizonyára te vagy Niall barátnője a kávézóból - pillant rám, és nekitámasztja a partfist a falnak.
- A nevem Brooklyn - motyogom szégyellősen, a hajammal igyekszek eltakarni az arcom, de a tincseim túl rövidek hozzá, hogy elrejtsenek.
- Én meg Harry - árad szét édes mosoly az arcán. - Iszunk valamit?
A feszültségem lassan, de biztosan feloldódik. A nappaliban zene szól, és beáramlik a többiek nevetése, néha-néha bejön valaki, hogy kivegyen egy italt a hűtőből. Azon kapom magam, hogy kipirulva kapkodok levegő után egy borzalmas kopp-kopp vicce miatt, ami nem is volt vicces, csak ő kezdett el annyira nevetni, hogy magával ragadott engem is.
-Ne is mondd - trappolok az ágyamhoz, és felkapom a táskám. A lábaim kellemetlenül remegnek még a rájuk erőltetett magassarkúban, kell egy kis idő, amíg hozzászokok. - Ez a szerencsém.
Egy szót sem szóltam neki Niall kis tervéről, hogy összehozza őt Liammel, mert mi van, ha akkor visszamondja az egészet, és nem hajlandó velem tartani? Azzal keresztb ehúznám Horan terveit, Liam talán csalódott lenne, nekem pedig egyedül kellene megbirkóznom Niall bulijával, és annak résztvevőivel.
Igyekszek higgadt maradni, így miután lemegyünk a lépcsőn, és bejelentem a szüleimnek, hogy későn jövök haza, ahelyett, hogy visítva, vagy remegve ülnék be Niall kocsijába, csak egy kis mosollyal az arcomon kocogtatom meg a sötétített ablakot.
- Foglalt! - kiáltja, és résnyire nyitja az anyósülés felőli ajtót.
- Ülj csak előre - mondja Katy, és egyszerűen bepattan a hátsó ülésre.
- Szia - mosolygok Niallre, és megpróbálok úgy bemászni a luxuskocsijába, hogy ne tegyek kárt se magamban, se a járművében, és a bugyimat se villantsam ki.
- Sziasztok - pillant hátra a visszapillantón keresztül, majd puszit nyom az arcomra és játékosan magához szorít egy cinkos pillantás kíséretében. - Indulhatunk?
- Tőlem - motyogja Katy hátul.
- Brook? - vigyorog rám. Bekötöm a biztonsági övem, és magamat átölelve pislogok rá bizonytalanul. - Találkozni fogsz a One Directionnel! - ordítja, és erőteljesen a kormányra csap többször is. Tudom, hogy csak a feszültséget próbálja oldani a bohóckodással, de nem segít túl sokat kivételesen.
Számítottam rá, hogy egyszer eljön ez a nap, hiszen elég nehéz, majdhogynem lehetetlen úgy Niall Horan ismerősének, barátjának lenni, hogy nem találkozol azokkal az emberekkel, akik lényegében kiegészítik őt. De a helyzet az, hogy az én agyamig még az sem jutott el, hogy ő a barátjának nevez, és ezt a pillanatot sosem úgy képzeltem el, hogy majd a kocsijában fogok üldögélni, útban a bulijába, ahol ő fog bemutatni a többieknek.
- Pontosan miket is mondtál nekik rólam?
- Az igazat - vágja rá, közben lekanyarodik a Hampstead felé vezető útra. - Hogy megismerkedtem egy nagyon jófej, vicces csajszival a kávézóban, aki történetesen a rajongónk. Alig várják, hogy megismerjenek, Brook, csak add önmagad, és bírni fognak, ahogy én is - lök finoman oldalba, mire összerándulok, és elnevetem magam.
Az út további részében szóra bírja Katy-t, kérdezget az iskoláról, a napomról, felszínes dolgokról csupán azért, hogy minél többet kihúzzon a lányból. Valószínűleg azt méri fel, hogy érdemes-e a barátja érdeklődésére, de én tudom, hogy az.
- Itt laksz? - kérdezem döbbenten, amikor behajt egy óriási ház kapuján. Még elég korán van a bulizáshoz, de az utcán már autók parkolnak az épület előtt.
- Lakunk, mindannyian - javít ki, nekem pedig egy pillanatra az összes vér kifut az arcomból. Esélyem sincs felkészülni az érkezésükre, mert már bent várnak
- Jössz? - hajol előre a barátnőm a két ülés között, észre sem vettem, hogy Niall már kiszállt, és épp jót derül az idétlenségemen.
- A hátamon viszlek be, ha nem szállsz ki öt másodpercen belül! - fenyeget. - Óra indul, öt, négy, há...
- Jól van, megyek már - motyogom, és gyorsan kioldom magam. Tudom, hogy képes megtenni, úgyhogy nem kockáztatok.
- Miért izgulsz ennyire? - siet mellém Katy.
- Mert... ez bizonyult, hagyjuk - söpröm ki a hajam az arcomból, és Niall nyomába eredek.
- Na, kiket hoztam?! - tárja ki a bejárati ajtót, a hangjára mindenki felkapja a fejét, és egyenesen ránk néznek. Egy pillanatra megszédülök, megragadom az előttem álló srác pólóját, és megpróbálok elrejtőzni mögötte, azonban ahelyett, hogy biztonságot és búvóhelyet nyújtana, maga mellé húz, és átöleli a vállam.
Tágra nyílt szemekkel, rémülten pislogok, a fiúk a ház különböző pontjaiban szétszóródva fordulnak felénk, Louis a lépcső tetejéről, Zayn a konyhából kukkant ki, Liam szinte lesokkolva mered a mögöttem álldogáló lányra, a göndört viszont sehol sem látom. Felismerem a zenekaruk tagjait a kanapén, és néhány arcot a stábjukból, de vannak a jelenlévők között olyanok is, akiket sosem láttam még.
Látom Katy arcán a döbbenetet, és a pillantását követve rájövök, hogy ez Liam miatt van, túl sokáig azonban nem tudom méregetni őket, mert Niall a szó legszorosabb értelmében a barátai karjaiba lök.
- Hol van Harry? - kérdezi, míg én épp azon igyekszek, hogy ne bőgjem el magam Louis karjaiban.
- Mindjárt jön, elugrott a boltba - tájékoztatja Zayn, majd mosolyogva fordul felém, amikor Louis elenged.
- Brooklyn vagyok - nyújtom felé a kezem, a hangom úgy remeg, mintha legalább veszélyben lennék.
- Zayn - mosolyog rám, majd Louishoz hasonlóan váratlanul körém fonja a karjait. Belefúrom az arcom a vállába, és magamba szívom az illatát, pont olyan, ahogy azt elképzeltem. Viccesen közli velem, hogy így hívják az unokahúgát is, aki egy kisbaba, majd a fülembe suttogva aranyosan megkér arra, hogy ne sírjam el magam.
- Niall, beszélhetnénk? - teszi fel a kérdést Liam, miután barátságosan megszorongat ő is, és nyom két puszit az arcomra.
- Persze - vigyorog úgy, mint a nap hőse, majd egyedül hagy engem és Katy-t, csak amíg a barátnőmet ez annyira nem izgatja, én valósággal pánikba esek, de ez nem sokáig marad így. Pont olyan közvetlenek és kedvesek ők is, mint ahogy azt állítják róluk, helyet szorítanak nekünk a kanapén, még ha ezért ki is kell dúrni onnan néhány embert, és úgy beszélnek hozzánk, mintha régi ismerősök lennénk.
Egyre több ember érkezik, a buli lassan beindul, és a feszültségem alábbhagy, bár még mindig hátravan egy tag, akitől nem csak a gyomrom, hanem az egész testem görcsbe rándul.
Épp a konyhában vagyok, és arra készülök, hogy töltsek magamnak egy pohár üdítőt, amikor feltűnik a színen.
- Kinyitnád a hűtőajtót, kérlek? - hallom meg a hangot, és az üveg szája azonnal lecsúszik a pohár széléről, amely emiatt lebucskázik az asztalról, és csattanva darabokra hullik a padlón. A szám elé kapom a kezem, és rémülten bámulok a pohár maradványaira.
- Jézusom! - nyílnak nagyra a szemei, lerakja az asztalra a kezében szorongatott üvegeket, és a szilánkok ellenére hozzám siet. - Jól vagy? Nem vágtad meg magad?
Az ajkaim elnyílnak, de csak rázom a fejem, mert nem jön ki egy hang sem a torkomon.
- Egy pillanat és feltakarítjuk - villantja rám a gödröcskék mosolyát, eltűr egy göndörödő tincset a szeméből, majd kerít valahonnan egy lapátot és seprűt.
- Sajnálom - bököm ki, miközben kiugrok a maradványok közül.
- Én sajnálom, nem akartalak megijeszteni - az üvegdarabokat a kukába szórja, majd még egyszer átsöpri a területet az apróbb szilánkok miatt. - Nem ismerlek, szóval bizonyára te vagy Niall barátnője a kávézóból - pillant rám, és nekitámasztja a partfist a falnak.
- A nevem Brooklyn - motyogom szégyellősen, a hajammal igyekszek eltakarni az arcom, de a tincseim túl rövidek hozzá, hogy elrejtsenek.
- Én meg Harry - árad szét édes mosoly az arcán. - Iszunk valamit?
A feszültségem lassan, de biztosan feloldódik. A nappaliban zene szól, és beáramlik a többiek nevetése, néha-néha bejön valaki, hogy kivegyen egy italt a hűtőből. Azon kapom magam, hogy kipirulva kapkodok levegő után egy borzalmas kopp-kopp vicce miatt, ami nem is volt vicces, csak ő kezdett el annyira nevetni, hogy magával ragadott engem is.
