Perfect
Kathleen Lindsey Holmes
"You're so far away, baby. And I can't breathe anymore."
Talán nem a legjobb ötlet hajnali kettőkor a csípős londoni hidegben haza gyalogolni egy apró fehér toppban és farmerben. Talán az sem tartozik a legjobb ötleteim közé, hogy a rövidebb de análl sötétebb útvonalat választom eme szívmelengető túrához. És ezer százalékig biztos, hogy a mögöttem feltűnő reflektorfények hatására kezdek el remegni és nem a hideg miatt.
Az autó egyre közelebb ér hozzám mire megszaporázom a lépteim és már éppen azon vagyok, hogy rohanni kezdek amikor egy ismerős hang megállít.
- Katy?
A hangja döbbent-ijedt csengésére elmosolyodom és már picit nyugodtabban fordulok a már lépésben araszoló autó felé. Teljesen elhülve néz rám, mintha nem akarna hinni a szemének, majd amikor félénken ráköszönök leállítja mellettem az autóját és kipattan belőle. Bizonytalanul torpanok meg, a karomat dörzsölgetem és szorongva nézek a felém közeledő srácra. Fekete kapucnis pulcsit visel, amit lépés közben ragad meg és húz át a fején, hogy aztán mellém lépve a vállamra teríthesse. Az ujjbegyei meztelen karomhoz érnek, a hideg ellenére is felforrósodik a bőröm ott ahol hozzám ért.
- Mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezi, az arcán édesen keveredik a meglepettség és az aggodalom. Muszáj mosolyognom.
Tisztán kiül az arcára mit gondol és amikor belenézek gesztenyebarna szemeibe egy pillanatra elfelejtem mennyire fázom is valójában. Ő azonban nem felejtkezik el róla, helytelenítően ráncolja a szemöldökét és kicsit közelebb húzva magához alaposan végigmér tetőtől talpig. Nem azzal a tipikus vággyal teli tekintettel néz, mint a többi férfi aki rámpillant. Nem, Ő pont úgy néz, mint ahogyan kiskoromban az apukám nézett rám amikor megsérültem vagy, mint ahogyan Chris szokott rámnézni ha tudja, hogy valami nagyon bánt.
Újra a szemembe nézett és most már határozottan ijedtnek láttam.
- Jól vagy? Mi történt?
Attól ahogyan az előbb rámnézett, a puha tenyerétől a vállamon és az illatától ami teljesen eltöltötte az orromat és a fejemet, szó szerint megszédültem egy pillanatra.
- Katy! - nézett rám sürgetően.
Ekkor ébredtem rá, hogy még egyetlen kérdésére sem válaszoltam. Mióta megláttam csak állok itt egyhelyben és valószínűleg olyan idiótán nézek ki, mint amilyen idiótának is érzem magam.
- Szia. - böktem ki nagy nehezen és szinte rögtön meg is bántam. Szia? Ennyit tudsz Katy? Komolyan? Szia? - Bulizni voltunk Lizzivel csak nagyon haza akartam már menni. - folytattam gyorsan, remélve, hogy nem veszi észre mekkora hülyét csináltam magamból az előbb.
Halvány mosolyából ítélve nem nézett komplett idiótának. - Értem. De miért indultál haza gyalog, - kétkedve néz körbe - ezen a környéken?
Csak megráztam a fejem és megvontam a vállam de értetlen tekintetéből ítélve nem értette mit akarok mondni.
- Hosszú. - ráztam meg a fejem.
Ugyanazzal a szemöldökráncolással nézett rám, mint amivel kiszált az autójából, majd látva a reszketésemet szorosabbra húzta rajtam a pulcsiját. - Megengeded, hogy haza vigyelek?
Idióta vigyoromat semmi sem leplezte jobban hosszú szőkés tincseimnél. - Igen. Köszönöm.
Finoman a hátamra téve a tenyerét terelgetett a kocsihoz, majd kinyitotta nekem az ajtót. Becsusszantam az anyósülésre és nagyot szippantottam abból a finom illatból ami az utastérben terjengett. Ő is beszállt mellém és egy kedves mosoly után beindította az autót.
- Hol laksz? - kérdezte.
Pillantásától teljesen zavarban megadtam neki a címet. Az elsuhanó utcákat néztem és azon gondolkoztam, hogyan kezdjek bele. Amikor legutóbb találkoztunk egy pofon kséretében hagytam ott a saját buliján. Kissé ideges voltam, attól, hogy karnyújtásnyira ül tőlem, ráadásul éppen ő segít nekem.
- Nagyon sajnálom! - hadartam el és ránéztem. Egy gyors pillantás, barna villanás jelezte, hogy figyel rám így folytattam.- Hidd el, hogy nem akartalak megbántani, én csak nagyon megijedtem mert még sosem...
Olyan ilyedten nézett rám, hogy elakadtak a szavaim.
- Katy! - szörnyülködve rázta a fejét. - Ne mond ezt! Jézusom!
Vissza nézett az útra és lassítani kezdett. A járda mellé kormányozta az autót majd megállt. Hagyta, hogy üresben járjon a motor aztán felém fordult, tekintetében még mindig azzal a rémült hitetlenkedéssel. Egy pillanatig tisztán látszott az arcán mennyire gyötrődik, nem talált szavakat.
- Mi a baj? - suttogtam bele a levegőbe, nem mertem ennél hangosabban beszélni, féltem, hogy mégjobban megbántom azzal amit mondok, habár fogalmam sincs mitől lett hirtelen ilyen.
Nagyot sóhajtott és a tenyerébe temette az arcát.
- Kérlek ne mond, hogy az volt az első csókod! - hadarta el és nagyon úgy hangzott, mintha félne a válaszomtól.
- Nem! - vágtam rá, talán túlságosan is gyorsan, de a hangomban csengő döbbenet minden kétséget felül írt, mert megkönnyebbült arckifelyezéssel emelte fel a fejét.
Megbántottam néztem rá. Mi baja lenne azzal, ha tőle kaptam volna az első csókom?
Az arcomra lehetett írva mit gondolok, mert azonnal mentegetőzni kezdett.
- Ne haragudj, nem akartalak megsérteni! Csak tudod... - Megint egy gondterhelt sóhaj és az a tanácstalan pillantás. - Borzasztó bűntudatom lenne, ha így kaptad volna meg életed első csókját. - fintorogva megrázta a fejét. - Nem mintha nem lenne már így is.
- Bűntudatod van? - kérdeztem hitetlenkedve. - Neked? Nekem kellene rosszul éreznem magam azért amit veled tettem.
- Mit tettél velem? - Keserű mosollyal az arcán nézett rám. - Nem hagytad, hogy egy részeg barom büntetlenül megcsókoljon. Nekem kell bocsánatot kérnem amiért letámadtalak.
- Dehát én is akartam. - amint leesett mit mondtam rögtön meg is bántam.
Riadtan néztem Liamre de ő nem nevetett ki ahogy vártam, nem is kezdett el kiabálni velem, még csak nem is látszott dühösnek. Felém fordult, és egy apró szomorú kis mosollyal az arcán ennyit mondott: - Tudom.
- Tudod? - suttogtam.
Bólintott. - Láttam a szemedben.
Meglepetten pislogtam. Ha tudja, miért nem dühös rám? Hiszen megütöttem. Megaláztam a barátai előtt.
Már éppen kinyitottam a számat, hogy hangot adjak a kételyeimnek amikor olyan történt amire egyáltalán nem számítottam. Elnevette magát.
- Mi az? - kérdeztem bosszúsan.
Most miért nevet ki? Én is kinevethetném a béna... Béna haja miatt.(Csodálatos haja van.)
- Olyan aranyos vagy! - nézett rám, még mindig nevetve.
Ez az egyszerű kis momdat meglepett és teljesen zavarba hozott. Éreztem amint felforrósodik az arcom így a megszokott taktikát alkalmazva kissé lehajtottam a fejem és hagytam, hogy hosszú szőkés tincseim eltakarják az árulkodóan vöröslő területet.
- Miért nem haragszol? - kérdeztem, erősen remélve, hogy abba hagyja végre a röhögést.
De Ő csak megrázza a fejét továbbra is olyan idegesítően és mégis annyira édesen nevetve majd elindítja elindítja az autót.
- Kat, ennél tisztábban nem tudom elmondani neked. - mondja továbbra is mosolyogva és rámnéz. És Édes Istenem hogy tud nézni! - Én voltam a barom.
Biztos voltam benne, hogy még mindig teljesen vörös a fejem így csak bólintottam és az ablak felé fordulva néztem az elsuhanó tájat.
Olyan csendes volt minden...
Még...
Az autó egyre közelebb ér hozzám mire megszaporázom a lépteim és már éppen azon vagyok, hogy rohanni kezdek amikor egy ismerős hang megállít.
- Katy?
A hangja döbbent-ijedt csengésére elmosolyodom és már picit nyugodtabban fordulok a már lépésben araszoló autó felé. Teljesen elhülve néz rám, mintha nem akarna hinni a szemének, majd amikor félénken ráköszönök leállítja mellettem az autóját és kipattan belőle. Bizonytalanul torpanok meg, a karomat dörzsölgetem és szorongva nézek a felém közeledő srácra. Fekete kapucnis pulcsit visel, amit lépés közben ragad meg és húz át a fején, hogy aztán mellém lépve a vállamra teríthesse. Az ujjbegyei meztelen karomhoz érnek, a hideg ellenére is felforrósodik a bőröm ott ahol hozzám ért.
- Mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezi, az arcán édesen keveredik a meglepettség és az aggodalom. Muszáj mosolyognom.
Tisztán kiül az arcára mit gondol és amikor belenézek gesztenyebarna szemeibe egy pillanatra elfelejtem mennyire fázom is valójában. Ő azonban nem felejtkezik el róla, helytelenítően ráncolja a szemöldökét és kicsit közelebb húzva magához alaposan végigmér tetőtől talpig. Nem azzal a tipikus vággyal teli tekintettel néz, mint a többi férfi aki rámpillant. Nem, Ő pont úgy néz, mint ahogyan kiskoromban az apukám nézett rám amikor megsérültem vagy, mint ahogyan Chris szokott rámnézni ha tudja, hogy valami nagyon bánt.
Újra a szemembe nézett és most már határozottan ijedtnek láttam.
- Jól vagy? Mi történt?
Attól ahogyan az előbb rámnézett, a puha tenyerétől a vállamon és az illatától ami teljesen eltöltötte az orromat és a fejemet, szó szerint megszédültem egy pillanatra.
- Katy! - nézett rám sürgetően.
Ekkor ébredtem rá, hogy még egyetlen kérdésére sem válaszoltam. Mióta megláttam csak állok itt egyhelyben és valószínűleg olyan idiótán nézek ki, mint amilyen idiótának is érzem magam.
- Szia. - böktem ki nagy nehezen és szinte rögtön meg is bántam. Szia? Ennyit tudsz Katy? Komolyan? Szia? - Bulizni voltunk Lizzivel csak nagyon haza akartam már menni. - folytattam gyorsan, remélve, hogy nem veszi észre mekkora hülyét csináltam magamból az előbb.
Halvány mosolyából ítélve nem nézett komplett idiótának. - Értem. De miért indultál haza gyalog, - kétkedve néz körbe - ezen a környéken?
Csak megráztam a fejem és megvontam a vállam de értetlen tekintetéből ítélve nem értette mit akarok mondni.
- Hosszú. - ráztam meg a fejem.
Ugyanazzal a szemöldökráncolással nézett rám, mint amivel kiszált az autójából, majd látva a reszketésemet szorosabbra húzta rajtam a pulcsiját. - Megengeded, hogy haza vigyelek?
Idióta vigyoromat semmi sem leplezte jobban hosszú szőkés tincseimnél. - Igen. Köszönöm.
Finoman a hátamra téve a tenyerét terelgetett a kocsihoz, majd kinyitotta nekem az ajtót. Becsusszantam az anyósülésre és nagyot szippantottam abból a finom illatból ami az utastérben terjengett. Ő is beszállt mellém és egy kedves mosoly után beindította az autót.
- Hol laksz? - kérdezte.
Pillantásától teljesen zavarban megadtam neki a címet. Az elsuhanó utcákat néztem és azon gondolkoztam, hogyan kezdjek bele. Amikor legutóbb találkoztunk egy pofon kséretében hagytam ott a saját buliján. Kissé ideges voltam, attól, hogy karnyújtásnyira ül tőlem, ráadásul éppen ő segít nekem.
- Nagyon sajnálom! - hadartam el és ránéztem. Egy gyors pillantás, barna villanás jelezte, hogy figyel rám így folytattam.- Hidd el, hogy nem akartalak megbántani, én csak nagyon megijedtem mert még sosem...
Olyan ilyedten nézett rám, hogy elakadtak a szavaim.
- Katy! - szörnyülködve rázta a fejét. - Ne mond ezt! Jézusom!
Vissza nézett az útra és lassítani kezdett. A járda mellé kormányozta az autót majd megállt. Hagyta, hogy üresben járjon a motor aztán felém fordult, tekintetében még mindig azzal a rémült hitetlenkedéssel. Egy pillanatig tisztán látszott az arcán mennyire gyötrődik, nem talált szavakat.
- Mi a baj? - suttogtam bele a levegőbe, nem mertem ennél hangosabban beszélni, féltem, hogy mégjobban megbántom azzal amit mondok, habár fogalmam sincs mitől lett hirtelen ilyen.
Nagyot sóhajtott és a tenyerébe temette az arcát.
- Kérlek ne mond, hogy az volt az első csókod! - hadarta el és nagyon úgy hangzott, mintha félne a válaszomtól.
- Nem! - vágtam rá, talán túlságosan is gyorsan, de a hangomban csengő döbbenet minden kétséget felül írt, mert megkönnyebbült arckifelyezéssel emelte fel a fejét.
Megbántottam néztem rá. Mi baja lenne azzal, ha tőle kaptam volna az első csókom?
Az arcomra lehetett írva mit gondolok, mert azonnal mentegetőzni kezdett.
- Ne haragudj, nem akartalak megsérteni! Csak tudod... - Megint egy gondterhelt sóhaj és az a tanácstalan pillantás. - Borzasztó bűntudatom lenne, ha így kaptad volna meg életed első csókját. - fintorogva megrázta a fejét. - Nem mintha nem lenne már így is.
- Bűntudatod van? - kérdeztem hitetlenkedve. - Neked? Nekem kellene rosszul éreznem magam azért amit veled tettem.
- Mit tettél velem? - Keserű mosollyal az arcán nézett rám. - Nem hagytad, hogy egy részeg barom büntetlenül megcsókoljon. Nekem kell bocsánatot kérnem amiért letámadtalak.
- Dehát én is akartam. - amint leesett mit mondtam rögtön meg is bántam.
Riadtan néztem Liamre de ő nem nevetett ki ahogy vártam, nem is kezdett el kiabálni velem, még csak nem is látszott dühösnek. Felém fordult, és egy apró szomorú kis mosollyal az arcán ennyit mondott: - Tudom.
- Tudod? - suttogtam.
Bólintott. - Láttam a szemedben.
Meglepetten pislogtam. Ha tudja, miért nem dühös rám? Hiszen megütöttem. Megaláztam a barátai előtt.
Már éppen kinyitottam a számat, hogy hangot adjak a kételyeimnek amikor olyan történt amire egyáltalán nem számítottam. Elnevette magát.
- Mi az? - kérdeztem bosszúsan.
Most miért nevet ki? Én is kinevethetném a béna... Béna haja miatt.
- Olyan aranyos vagy! - nézett rám, még mindig nevetve.
Ez az egyszerű kis momdat meglepett és teljesen zavarba hozott. Éreztem amint felforrósodik az arcom így a megszokott taktikát alkalmazva kissé lehajtottam a fejem és hagytam, hogy hosszú szőkés tincseim eltakarják az árulkodóan vöröslő területet.
- Miért nem haragszol? - kérdeztem, erősen remélve, hogy abba hagyja végre a röhögést.
De Ő csak megrázza a fejét továbbra is olyan idegesítően és mégis annyira édesen nevetve majd elindítja elindítja az autót.
- Kat, ennél tisztábban nem tudom elmondani neked. - mondja továbbra is mosolyogva és rámnéz. És Édes Istenem hogy tud nézni! - Én voltam a barom.
Biztos voltam benne, hogy még mindig teljesen vörös a fejem így csak bólintottam és az ablak felé fordulva néztem az elsuhanó tájat.
Olyan csendes volt minden...
Még...
